Különleges, alternatív temetkezési formák, extrém temetések

Sokszor a családunk azt sem tudja, mivel lepjen meg minket születésnapunkon, nem várhatjuk el tőlük, hogy kitalálják, milyen temetéssel lennénk elégedettek, ha arra kerül a sor!

Temetkezési kultúránk átalakulóban van, elsősorban a globalizációnak és a magyar társadalom utóbbi néhány évtizedében végbe ment változásnak köszönhetően. Figyelemre méltó körülmény, hogy az emberek egyre kevesebbet tudnak szeretteik temetésére szánni. Elsősorban anyagi okokból, évek óta drasztikusan nő a hamvasztások száma és egyre többen viszik haza a hamvakat csak azért, mert nem telik a családnak a sírhely megvásárlására, vagy 25 év elteltével az újra váltásra. Sajnos nem alakultak még ki azok az új formák, rítusok, melyek betölthetik az anyagi okokból elmaradó tradicionális, „tisztességes” temetések helyén maradó űrt. A végső búcsú pedig fontos része a gyász feldolgozásának, az elengedés folyamatának, nem szabad kihagyni ezt az évezredek óta szinte minden kultúrában fontos záró momentumot. Szeretettel, némi kreativitással és a kegyeleti szempontok betartásával akár otthon, családi körben is megtarthatjuk a búcsúztató szertartást a hamvasztást követően, de koporsós temetés esetében is számtalan lehetőségünk van az elhunythoz illő ceremónia személyesebbé tételére.

Kevesen tudják, hogy a jogszabályok lehetővé teszik számunkra, hogy a hamvasztást követően hamvainkat ne csak temetőben helyezhessük el. Sokan nem tudják azt sem, hogy a törvény lehetővé teszi, hogy előre döntsünk temetésünk minden apró részletéről és kívánságunkat az eltemettetőnek teljesítenie kell, amennyiben kérésünk nem ütközik jogszabályba, vagy anyagilag nem terhelik meg az eltemettetőt irreális mértékben. Merjünk elgondolkodni és dönteni temetésünk körülményeiről!

Lehetőség van többek között arra is, hogy:

  • mesterséges korallzátonyként – akár egy mesterségesen kialakított temetőben, a tenger mélyén – nyugodjunk gyönyörű, tarka-barka vízi élőlények társaságában;
  • hamvaink egy részét az űrbe kilőve keringjünk a Föld körül az idők végezetéig;
  • az égbolthoz és talán a mennyországhoz is a lehető legközelebb kerülve, hamvainkat sárkányrepülőről, repülőgépről vagy hőlégballonról szórják szét;
  • hajóról a Dunába, a Temzébe, vagy tengerbe szórják hamvainkat;
  • vízpartról, személyes búcsú szertartás keretében, környezetbarát urnában, virágszirmok társaságában engedjük útjára a hamvakat
  • hamvainkat bakelit lemezbe préselve még a síron túlról intézzünk néhány szót a búcsú szertartás résztvevőihez;
  • hamvaink egy részét töltényhüvelybe, vagy tűzijátékba töltve lődözzék a magasba;
  • egyszerűen csak otthon pihenjünk meg kedvenc rózsabokrunk, almafánk tövében, ahol oly sok időt töltöttük rejtvényt fejtegetve;
  • vagy halálunk után, egy bensőséges hangulatú, családi megemlékezést követően, puha, bármikor megölelhető plüssmaciba csomagolva, a gyanútlan látogatók szeme elől „eldugva” lapuljunk a nappalink polcán, továbbra is szűk családi körben.
  • esetleg hagyományos, koporsós, vagy urnás temetési szertartást tegyünk 1-1 különleges kellékkel, szertartás elemmel, zenével emlékezetessé, egyedivé és különlegessé.

Ez a válogatás csak ízelítőül szolgál, hiszen az egyedi temetések tárháza szinte kimeríthetetlen, különösen, ha a különleges, személyre szabott búcsú ceremóniákat is számba vesszük. De a káprázatos, sokszor talán kicsit extrém lehetőségek között válogatva soha ne felejtsük el: a temetés nem az árától lesz igazán szép, méltó! Sokkal inkább attól, hogy valóban az elhunytról, a közülünk eltávozott egyszeri és megismételhetetlen Emberről szól. Sokkal emlékezetesebb lehet egy szűk családi körben megtartott, hamvasztást követő közös családi megemlékezés, mint egy szokványos temetés még akkor is, ha 1 millió forintos koporsó és szekérderéknyi orchidea kerül a ravatalra.

A Lélekhajó Temetkezés kínálatában számos különleges, hazai körülmények között megvalósítható szertartás szerepel. Minden szertartás egyedi és különleges, mivel maximálisan illeszkedik az elhunyt személyiségéhez és a család igényeihez.

Számíthat ránk saját temetésének előtervezésében, de szerettei méltó, egyedi búcsú szertartásának megtervezésében és teljes körül lebonyolításában is. Igény szerint a temetés helyszínén rendezvényszervezői (funerátori) segítséget nyújtunk, hogy Önnek már „csak” a gyásszal kelljen megküzdenie.

Konzultáljon szakértőinkkel, hívjon minket, kérdezzen bátran, ha felkeltettük érdeklődését!

Ha érdeklik a temetkezéssel kapcsolatos egyéb érdekességek is, látogasson el blogunkra! www.temetes.blog.hu

Különleges urnáinkból urna webáruházunkban vásárolhat:

www.urnabolt.hu

Környezetbarát kellékeinket mintatermünkben vásárolhatja meg:
http://lelekhajotemetkezes.hu/vizi-temetes/